A pályázat főbb jellemzői:
A program keretösszege több mint 155 milliárd Ft, amelyből a vállalkozások legalább 150 millió Ft, legfeljebb 600 millió Ft összegű, 0%-os fix kamatozású hitelt igényelhetnek. A konstrukció különlegessége, hogy a hitelösszeg akár 30%-a vissza nem térítendő támogatássá alakulhat, amennyiben a vállalkozás teljesíti a pályázatban vállalt eredményességi mutatókat.
A támogatási intenzitás akár 90% is lehet, így mindössze minimum 10% önerő szükséges. A futamidő rugalmasan alakítható: 2–10 év között választható, a projekt megvalósítási ideje pedig alapértelmezés szerint 24 hónap, amely indokolt esetben további fél évvel meghosszabbítható.
A program célcsoportjába olyan Budapesten kívül bejegyzett vállalkozások tartoznak, amelyek legalább 3 lezárt üzleti évvel, legalább 5 fős statisztikai létszámmal, és az utolsó lezárt évben legalább 100 millió Ft nettó árbevétellel rendelkeznek.
A támogatás feltétele, hogy a beruházási költségek legalább 30%-a technológiafejlesztési tevékenységhez kötődjön. Emellett elszámolhatók digitális fejlesztések, megújuló energia beruházások, tanúsított irányítási rendszerek, valamint építési és felújítási munkák költségei is.
BoostAir® – pályázathoz illeszthető ipari hűtési megoldás
A BoostAir® adiabatikus hűtőrendszer, az Autent Solutions saját fejlesztése, olyan környezetbarát és gazdaságos megoldást kínál, amely teljes mértékben illeszkedik a GINOP Plusz-1.4.5-25 támogatott céljaihoz.
A BoostAir® működése a természetes vízpárologtatáson alapul – nem tartalmaz kompresszort vagy hűtőközeget –, így a rendszer akár 80–90%-kal kevesebb energiát fogyaszt, mint a hagyományos ipari klímaberendezések. Egyetlen egység akár 25 000 m³/h friss, hűtött levegőt biztosít, 100 kW hűtési teljesítménnyel, kizárólag víz felhasználásával.
A BoostAir® tökéletesen alkalmas gyártócsarnokok, logisztikai központok, raktárak, élelmiszeripari vagy feldolgozóüzemek természetes és hatékony hűtésére.
A rendszer főbb előnyei:
- ✅ jelentős energiamegtakarítás
- ✅ minimális karbantartási igény
- ✅ alacsony üzemeltetési költségek
- ✅ nincs környezetre ártalmas hűtőközeg
- ✅ egyszerű beépítés meglévő vagy új rendszerekbe
Támogatott zöld technológia – személyre szabott pályázati tanácsadással

Az Autent Solutions csapata segítséget nyújt abban, hogyan illeszthető be a BoostAir® rendszer a pályázati konstrukció műszaki és pénzügyi keretei közé. Igény esetén biztosítjuk a szükséges műszaki dokumentációt, előzetes kalkulációt és szakmai háttéranyagot is a pályázat beadásához.
A GINOP Plusz-1.4.5-25 programra a pályázatok 2025. június 23-tól nyújthatók be, egészen a forrás kimerüléséig, de legkésőbb 2026. december 31-ig.

