Az esemény
Az ÉMSZ (Épületszigetelők, Tetőfedők, Bádogosok és Ácsok Magyarországi Szövetsége) a BME Épületszerkezettani Tanszék oktatóinak közreműködésével országos szakmai továbbképzést szervez, amely elsősorban építészeket és kivitelezőket céloz meg. A képzés előadásai az aktuális szakmai kihívásokra nyújtanak megoldásokat gyakorlati példákkal kiegészítve, és hasznos információkat kínálnak mind a tervezői, mind a kivitelezési szakterületen dolgozóknak. A résztvevők elismert egyetemi professzorok előadásai mellett gyártói alkalmazástechnikai ismertetőket is hallhatnak, valamint kivitelezői tapasztalatokkal is gazdagodhatnak.
Programinformációk
- Dátum:
- Helyszín:
Tudósház - Neumann János Egyetem, 6000 Kecskemét, Homokszem u. 3-5. II. emelet

Ha a homlokzat lélegzik (a minél jobb komfortérzetért)
Csordás Zoltán az Autent Solutions Kft. képviseletében fog előadást tartani a homlokzatok „lélegzéséről” és a belső komfort optimalizálásáról zárt terekben. Előadásában részletesen foglalkozik majd a komfortérzetet befolyásoló tényezőkkel, mint a levegő hőmérséklete, a légmozgás, a sugárzó hő és az aktivitási szint. Kiemeli a „lélegző” homlokzatok fontosságát, különösen a nyári időszakban, valamint a megfelelő U-érték elérésének szükségességét. Szó lesz a gravitációs megoldások ipari környezetben való alkalmazásáról is, ahol a hatékony légcsere elengedhetetlen a nagy belső hőterhelés miatt. Bemutatja majd az Autent Solutions testreszabott megoldásait is különböző építési igényekhez.
Megoldásaink
A lélegző homlokzatok témájához szorosan kapcsolódnak a gravitációs szellőztető termékeink, amelyek egyben hő- és füstelvezetésre is megfelelő minősítéssel rendelkeznek. A teljesség igénye nélkül most hármat mutatunk be. Az S9iVt-05 oldalfali zsalus szellőzőket komfort környezetben üvegezett változatban szoktuk beépíteni, de nemcsak üveg, hanem szendvicspanel lamellákkal is elérhető, ennek a változatnak elsősorban olyan ipari épületekben van létjogosultsága, ahol valamilyen okból a a belátást és/vagy a természetes fény beengedését szükséges szabályozni.
Természetesen nem csak oldalfalra, de a tetőre is számos megoldást ajánlunk. A TMS-DR zsalus szellőzőt időjárástól független oldalsó szellőző lamellával úgy tervezték, hogy nagy teljesítményű, gravitációs megoldást biztosítson nagy mennyiségű meleg levegő és/vagy füst elvezetésére. Ez a szellőző különösen alkalmas olyan ipari vagy kereskedelmi épületekben történő használatra, ahol fontos a hővédelem és nagy volumenű szellőzésre van szükség csapadékos időben is.
Az Autent Solutionsnek még extrém igényekre is van megoldása. Az UNILAB MK1 és UNILAB MK2 gravitációs labirintus szellőzők nagy mennyiségű meleg levegő és/vagy füst távozását teszik lehetővé gazdaságos és energiahatékony módon. Az Unilab termékcsaládot kifejezetten olyan ipari alkalmazásokhoz fejlesztették ki, ahol a gravitációs szellőztetést minden időjárási körülmények között biztosítani kell. A labirintus szellőzővel kiváló zajcsökkentés érhető el az opcióként rendelhető, speciálisan tervezett hangcsillapító dobozok beépítésével, amelyek minden gyakorlatilag elérhető zajcsökkentési követelményt kielégítenek.
Jobb komfortérzetet szeretne?
Megoldásainkkal és termékeinkkel kapcsolatban keresse szakértő kollégáinkat.
szakértőink kapcsolatfelvételTovábbi információk
Az eseménnyel kapcsolatos bővebb információk itt olvashatók: https://emsz.hu/regionalis-szakmai-napok-2024/
Regisztráció
Az eseményre itt tud regisztrálni: https://emsz.hu/regionalis-szakmai-napok-regisztracio-2024/

